A vályogfalakon körbefutó, fonott vesszőből készített díszítés újra magához vonzza Szabolcs figyelmét, és elhessegeti furcsa gondolatait. A férfi elmélázik a mai reggel eseményein, azokon a kisebb-nagyobb megpróbáltatásokon, melyeken máris túl vannak. A nyugtalan éjszakát követő hajnali ijedtségen, és a hosszú sétán, amit a völgyben tettek meg, az éppen csak derengő fények között. Igen: attól kezdve, hogy bezörgettek Füvellőék ablakán, már minden sokkal könnyebbnek tűnt. Szabolcs még aggódott egy kicsit Emeséért, de a nő végül elég jól viselte a gyalogutat.
– Segíteni fog a készülésben – erősítette meg Füvellő, a kísérőjük.
A törékeny asszony végig szorosan mellettük maradt. Járását Emesééhez igazította, varkocsba font fekete haja a nő lépteinek ütemére hullámzott. Az út egy kisebb rét mellett vezetett el. A reggeli harmatban ráérősen legelésző szürkemarhák nem sok figyelemre méltatták Emesét és kísérőit. Kicsivel később gyerekek bújtak elő a csalitosból. Köszöntek, Füvellő visszaintett nekik, Emese rájuk mosolygott.
Néhányszor meg kellett állniuk. Emese ilyenkor Szabolcsra támaszkodott, Füvellő a nő derekára helyezte a kezét.
– Közel már a szer – mondta, amikor Emese újra felegyenesedett.
A napsugarak már szelíd meleget adtak, amikor Emeséék elérték az alacsony dombon meghúzódó, néhány épületből álló együttest. Az udvaron Rába várta őket. Az idős asszony a nyílt tűzön gőzölgő üst mellől lépett elő, tiszta, földszínű kötényében.
– Jó napot! Örömmel látlak – emelte Emesére világos szemét, és fogta meg a nő kezeit. – Hogy érzed magad?
– Köszönöm. Jól vagyok – felelt Emese pihegve.
– Jól van, jól van – Rába hangja nyugtatóan szólt. – Hát akkor csak helyezkedjetek el odabent, ahogyan kényelmesnek érzitek. Én itt kint leszek. Ha szükségetek van, szóljatok. Nem zavarok én. Füvellőcském, mindent elkészítettem – mondta még az asszony.
– Gyertek hát – szólalt meg Füvellő, és néhány lépéssel a lakóház melletti kisebb épülethez vezette a párt. A küszöböt átlépve hívogató szoba tárult fel: a beszűrődő fény megvilágította a lepedővel letakart széles padot, az alacsony faszékeket, a padlóra vetett párnákat és a félig nyitott ládából kihajló vásznakat. Szabolcs figyelmét azonnal a falakra tapasztott, díszes indákban burjánzó minta ragadta meg.
– Itt vagyunk – mondta Füvellő. – Itt születhet meg a kisgyermeketek.
¬
– Mindig nagy tisztelettel látogatok el Önökhöz! Amikor átlépem a Gyepü határát, magam is úgy érzem, a gyökereimhez térek vissza. Jól esik érezni azt a szívélyes szeretetet, amivel a látogatót fogadják itt, és úgy hiszem, ez nem kizárólag Magyarország miniszterelnökének szól – kezdi meg beszédét a kissé hajlott hátú, szikár férfi. Magas homlokán összeszaladnak a ráncok, láthatóan koncentrál a hallgatóságára.
A férfiak talán nyolcvanan, százan lehetnek. Szellősen töltik meg a teret, páran a beszéd alatt is járnak-kelnek, szíjakkal kötözött bőr lábbelijük alatt lustán porzik a föld. Hátrébb asszonyok figyeli a szónokot, és gyermekek sertepertélnek a szoknyák körül. Néhány alacsony, karámra emlékeztető épület határolja a teret, azokon is túl nádas kezdődik. A környező domboldalakon magas fű zöldell, ide látszik egy-két lovas mozgása.
– Szeretném, ha tudnák, hogy tiszteletem Önök iránt nem pusztán személyes jellegű. Az értékpárti kormány mindig a lehető leghatározottabban síkra szállt az Önök életformájának védelme, és a Gyepü megmaradása mellett. Számunkra a virágzó Gyepü nem egyszerűen sajátos színfoltja országunk kultúrájának, hanem az értékalapú Magyarország nélkülözhetetlen alkotórésze. Hadd soroljak fel néhány olyan intézkedést, amivel az elmúlt négy évben igyekeztünk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök saját szokásaik szerint élhessenek földjükön, miközben szélesebb hazájuk megbecsült polgárainak is érzhetik magukat!
¬
Emese nehéz lépéseket tesz a szobában. Az ablakhoz lép, rákönyököl a párkányra. Előredől, nem mozdul. Hallani a szabálytalan légzést. Füvellő az egyik faszéken kucorog, Szabolcs a szoba másik sarkában.
Emese még mindig az ablakpárkányt támasztja. Aztán felemeli a fejét.
– Ez most erős volt. Erősebb, mint az eddigiek – szólal meg.
– Kábé nyolc perc telt el a legutóbbi óta – mondja gyorsan Szabolcs, az órájára nézve. Emese alig láthatóan bólint. Füvellő mint ha meg sem hallotta volna a férfi jelzését. Langyos, nedves kendőt nyújt Emesenek, és átkarolja a derekát.
– Kimennék egy kicsit a levegőre – ajánlja Szabolcs bizonytalanul.
– Jól van – mondja Füvellő. – Járj csak egyet te is! Rábától szeretnék egy kis málnalevelet kérni.
¬
– Ahogyan Önök is tudják: egész Európában nincs olyan vidék, mely a Gyepühöz hasonló lenne, ahol az évszázados, vagy talán inkább évezredes hagyományokat ilyen érintetlenül tudták volna megőrizni. Mindannyian tisztában vagyunk azzal is, hogy ezt mennyi áldozat, mennyi küzdelem és fájdalom árán vívta ki az Önök népe. Ezen a tájon veszedelem veszedelmet követett – pattognak a szónok szavai. – De büszkén mondhatom, hogy az értékpárti kormány megtalálta az együttélés módját, és megteremtette annak a garanciáit, hogy a Gyepüt, mint a páratlan értéket utódaink számára is meg tudjuk őrizni. Sikerült elérnünk, hogy a Gyepü az Európai Unió autonómia-politikájában különleges státuszra tegyen szert. A Gyepü lakói, Önök ma már élhetnek az európai és a magyar demokráciában elfogadott alapvető jogokkal, különösképpen a szavazati joggal. A közterhek viselésében pedig a lehető legnagyobb méltányosságot igyekszünk gyakorolni.
A miniszterelnök rövid szünetet tart. Elveszi a felé nyújtott cseréppoharat, és nagyot kortyol.
– A Szolyka-forrás vize – emeli fel kezét, benne a pohárral. – Köszönöm Önöknek, hogy megőrizték ezt a tisztaságot. Nem bánják, ugye, ha egy kicsit nekivetkőzöm? – kérdezi cinkos mosollyal, és kibújik zakójából. Fehér ingének bő ujjába belekap a szellő. A térről figyelő szempárok szegeződnek a ruhadarabra.
– No de hogyan is volt mindez lehetséges? Hogyan alakítottuk ki az értékalapú együttműködést? – teszi fel a kérdést a szónok. Hangját nem erősíti mikrofon, kicsit küzd a völgyben cikázó szellővel. – Sehogy máshogy: egyszerűen úgy, hogy mi, elődeinktől eltérően, tanulni jöttünk Önökhöz. Tanulni jöttük a Gyepüre. Úgy gondoltuk, senki nem tudja jobban, mire van Önöknek szüksége, mint Önök saját maguk. És azt kell mondanom, igazunk volt.
¬
Füvellő a szája szélével méregeti a málnalevélfőzet hőmérsékletét, majd bögrébe tölt belőle Emesének. A nő hálás pillantással veszi el az italt, és kortyolni kezd.
– Lassan, lassan – nyugtatja segítője.
Emese egyszerre csak megmarkolja a párna csücskét, és tompa nyögéssel hajtja a fejét Füvellő derekának. Itt a szorítás. Már ismeri az érzést: pár pillanat, és bezárja őt. Szájában a főzet íze zavarossá válik. Az ital megsűrűsödik. Emesét bezárja a szorítás. Füvellő csöndben öleli magához a nőt.
A sűrű lé fortyog. Meddig tart még?
Jaj, meddig tart még?
Aztán a sűrűség oszladozni kezd. Simulnak a hullámok. Emese kinyitja a szemét.
– Ez nagyon nehéz volt – fújja ki halkan a levegőt.
– Közel már a gyermek – mondja Füvellő.
Most Szabolcs is Emese mellé húzódik. Simogatni kezdi a vállát. Emese válla Szabolcs tenyerébe simul. Valahogyan gömbölyűbb annál, hogy Szabolcs tenyere igazán körbe tudná fogni.
Sűrű, zavaros hullámok jönnek, és mennek. Emese arcán eltorzulnak a vonások. Összekuporodik, hangosan nyögve préseli ki a levegőt. Szabolcs fájdalmas arccal nézi. Emese nehezen bontakozik ki a kuporgásból.
– Ez nagyon nehéz volt. Úgy érzem, nem bírom már – lihegi a szavakat a nő. Homlokán gyöngyözik a veríték.
Füvellő hosszan simogatja Emese halántékát. A férfi beharapott ajkakkal figyeli a két asszonyt.
¬
Szabolcs megint a ház előtt téblábol. Lenéz a völgybe, figyeli az összeverődött aprócska embereket, és a hevesen gesztikuláló pöttöm szónokot. A hangja nem ér el idáig.
– Hadd mondjam el Önöknek, milyen fejlesztéseket tervezünk annak érdekében, hogy a Gyepü lakói is haszonélvezői legyenek Magyarország általános gazdasági növekedésének, természetesen igényeiknek megfelelő mértékben – szólnak a miniszterelnök szavai odalent a völgyben.
– Először is szeretném megerősíteni, hogy azt a különleges bánásmódot, amelyet az adó– és járulékfizetés tekintetében valósítottunk meg, a jövőben is változatlanul szeretnénk fenntartani. Röviden: Önök, a Gyepü lakói továbbra is mentesülnek a rendszeres befizetési kötelezettség alól. Ezzel is szeretnénk kifejezni, hogy a Gyepü népének bátor hozzájárulása az ország közös boldogulásához többet ér holmi adóforintoknál! – harsog a miniszterelnök, és diadalmasan körbenéz az egybegyűlteken. Ám szavai nem részesülnek semmiféle látható vagy hallható fogadtatásban.
– Mindehhez pedig azt szeretném hozzátenni – folytatja kissé óvatosabb hangon –, hogy a következő négy évben emelni kívánjuk az Önök számára elérhető egészségügyi szolgáltatások színvonalát. Az érintett önkormányzatokkal: Szolykafő, Mezőmagos és Bárd városokkal együttműködve jelenleg készítjük elő azt a szabályozást, amelynek értelmében a Gyepü minden lakója, közel tizennyolcezer személy, jogosult lesz ezeken a településeken igénybe venni az ambuláns és kórházi orvosi ellátást. Jelképes térítés ellenében.
A téren továbbra is csend honol, csak távolról hallatszik egy nyerítés. A miniszterelnök kíséretére pislog. Tőlük kap néhány bátorító bólintást.
¬
– Nem bírom sokáig – szólal meg Emese erőtlen hangon. Füvellő a nő mellett guggol, a párnák között. Rába is itt van. Homlokán összefutnak a ráncok.
– Nem bírom sokáig – mondja Emese újra.
– Lehet, hogy fel kellene emelkedni egy kicsit – néz Szabolcs Emesére. Egyik lábáról a másikra helyezi az egyensúlyát.
– Igen – szólal meg Füvellő. – Emelkedjünk fel!
Emese üggyel-bajjal Szabolcs karjára támaszkodik. Nyögések kísérik őket, ahogyan kilépnek a párnák közül. A pad felé botladoznak. Szabolcs lassan ereszti le Emesét a vászonnal borított, széles fafelületre.
– Kérek egy takarót! – reszket ültében a nő.
Szabolcs széthajtogat egyet a ládában heverő vásznak közül, és betakargatja Emesét.
– Erősnek kell lenned. Közel már a gyermek – érinti meg Füvellő apró mozdulattal Emese térdét.
– Nem bírok tovább ülni – feszül meg Emese. – Forduljunk meg! – kéri.
Szabolcs segít. Emese térde a padlóra, könyöke a padra kerül. És a nőt most egyszerre magával rántja valami.
– Jön a baba! – kiabál Emese.
– Jön a baba! – visszhangozza Szabolcs a szavakat.
Rába villámgyors mozdulattal kendőt terít a padlóra, Emese térdei közé. A szorításnak vége. Emesét valami húzza magával. Aztán tolja magától. Erősebb a nőnél. Emeséből mélyen szakadnak fel a hangok. Szabolcs ujjai a nő öklére záródnak. Odalent Füvellő kezei várják az érkezőt.
A kezek között apró fej bújik elő. Az apró fejet apró, szabályos test követi. Megérkezik a gyermek.
Kiabálás, sírás és mosolyok közepette. Ragacsosan. Gyönyörűen. Diadalmasan.
Szája rövid, félhangos kiáltásra nyílik.
– Látni szeretném – sóhajtja Emese.
Füvellő megemeli, és a lábak között előrecsúsztatja a babát. A gyermek ott fekszik a padra hajoló Emese karjaiban. Emese körbeöleli. Az arcuk nagyon közel kerül egymáshoz. A baba szemei nyiladoznak, Emese szemei félig lehunyva. Emese ajkai finoman megérintik a baba bőrét. A nyitott ajkak végigsiklanak az arcon, a nyakon, a vállon, a mellkason. Emese megszólítja a kisfiát. A baba válaszol.
Aztán Emese és gyermeke kicsit eltávolodnak. Füvellő kezében régi eszközök. Rába kendőt és tálat hoz. Gyakorlott mozdulatokat ismételnek. Halkan beszélnek egymáshoz és Emeséhez. Szabolcs megsimítja a nő halántékát.
Emese egyedül fordul meg a padon. Felemeli a térdeit. Arcán fáradtan sugárzik a teljes öröm. A párnák közé helyezkedik, mellén ott bújik a kisbaba. Emese tarkója alatt Füvellő karja a támasz.
¬
– Ahhoz, hogy közös terveink megvalósulhassanak, mindössze annyit kérek Önöktől, hogy járuljanak hozzá demokráciánk működtetéséhez! Ahogyan az elmúlt választások alkalmával, most is szavazókörzeteket állítunk fel a Gyepü határán, a szokásos helyeken. Kérem, április 14-én jöjjenek el! Hozzák el feleségüket, családtagjaikat, barátaikat is! És kérem, szavazatukkal tegyék lehetővé, hogy a békés egymás mellett élés politikáját folytató kormányzat maradjon hatalmon Magyarországon. Jöjjenek el, és szavazzanak a Magyar Értékek Pártja jelöltjére és listájára! – fejezi be beszédét a miniszterelnök.
Az egyik domboldalról tompa csattanás hallatszik. A szónok a hang irányába néz: mint ha egy lovast venne ki, kezében ostorral. A lóháton ülő férfi kisvártatva újra nagyot kanyarint a levegőben. Még egy csattanás érkezik a völgybe. Aztán még egy. És még egy. A téren is ostorok kerülnek elő; a hangzavar dübörgéssé erősödik. Talán üdvözlik? Talán fenyegetik? A miniszterelnök nem tudja mire vélni. Bizonytalanul emeli ég felé a két kezét.
– Tartsd meg! Tartsd meg!– kiáltja a begyakorolt köszöntést.
A téren tovább dübörögnek az ostorok. A miniszterelnök lehátrál a pódiumról.
¬
Szabolcs óvatosan behúzza maga mögött a ház ajtaját. Emese és a baba odabent alszik. Füvellő és Rába a nagyobb épületben pihennek, bár a férfi lelkére kötötték, hogy azonnal szóljon, ha szükségük van segítségre.
Szabolcs gondolatai viszont már máshol járnak. Vajon mit szólnak majd a riporterek, ha a barátnője elmeséli nekik, hogy kisbabája a Gyepün született? Mert hogy el fogja mesélni, az biztos. Vagy ha esetleg mégsem mondaná el, hát kiderítik majd maguktól! Alig múlik el nap, hogy valamelyik bulvárlapban ne látnák viszont magánéletük epizódjait.
Koller Emese, az imádott médiadíva, Vaday Szabolcs válogatott vízilabdázó barátnője, a Gyepün hozta világra gyermekét! Kell ennél szaftosabb hír? Emese kapni fog hideget is, meleget is, az biztos. A legszebb talán az lesz, amikor egy-egy régi kedves újságíró ismerős felelőtlen divatmajomnak állítja be Emesét és párját. Hiszen nem ő az első – Füvellőt például egyenesen a színésznő Hedwig Anikó, Emese barátnője ajánlotta, saját tapasztalata alapján. No jó, divathóbortról azért talán még korai lenne beszélni.
Aztán az autója jut Szabolcs eszébe. Biztos, hogy jó helyen parkol? A Gyepü őrei készségesen igazították útba a völgy bejáratánál, de a kijelölt beállóhely igencsak szokatlan volt. Közvetlenül az út szélén, a fák sűrű lombja alatt… Miután tegnap hajnalban Emese üggyel-bajjal kikászálódott a kocsiból, és sétálni kezdtek a bába háza felé, Szabolcs többször hátrapillantott még. Akkor jutott eszébe, hogy a telefonját is a kocsiban hagyta. Csak hát késő volt már visszafordulni.
